Boldog szülinapot én!

"Helyes írási hibákért elnézést, kapkodok és mobilon írok" -Ann..

2015. Március. 25 - Szerda... és a születésnapom.

Ezen a napon váltottam sulit - három napra - , szóval valamilyen szinten megkönnyebbülés, hogy én nem tapasztaltam meg azt a visítozást, mint a többiek. Ez nem azt jelenti, hogy nem vártam ezt a napot - de igen - csak ezen a helyen annyival vidámabb mindenki és nehezen alkalmaszkodom. Persze nem úsztam meg a köszöntést itt sem, csak nem olyan intenzíven, mint az előző iskolában. Itt közel - vagy, talán több mint - negyven srác helyett, nem sokkal többen, mint tízen köszöntöttek fel, azt is csak azért mert elkérték a diák igazolványomat, megnézni.

Tanítás után haza, egy busz megállóban vártam, míg nem jöttek értem. Néhány - látszólag nálam fiatalabb - diák jött oda hozzá, mondván, hogy én vagyok az új gyerek és ismerkednének. Ezzel úgy nincs is gond. Amikor elszaladt mellettünk egy lány, tetőtől talpig ló nyálasan, mögötte pedig három másik dobálja őt tojással... én meg, meg mertem kérdezni, hogy ez így most mi? Jah! Hogy ezen a földrészen általában ezt szokást tenni a szülinaposokkal. Értem. A következő pillanatban pedig az egyik osztály társ kívánt nekem szülinapot... Ez után természetesen, kedvesen és egy értelműen a tudtukra adtam, hogy ha bárki megmerné próbálni, azt én onnantól hulla jelöltként kezelem.

Otthon aztán ebéd és a már megszokott szieszta.
Sötétedés után kaptam az infót, hogy az első fogadó családom jönni fog értem és visznek engem sushi -zni. Az alkalom okát abban a pillanatban nem értettem, csak mikor dudáltak a ház előtt, hogy megérkeztek.
Ember... Március huszonötödike van... Mi oka lenne bárkinek hétköznap este elvinni, ha másnap suli?
So! Ajtót, ablakot zártam és kifelé vettem az irányt. A már ismert fehér terep járó a kert kapu előtt várakozott rám.
Kezet fogtam a volt fogadó apámmal, majd beszálltam hátra. Anyum az anyós ülésből nyúlt hátra egy ölelésért és átadva az ajándékát. Őszintén szólva nem vártam semmit, végül is nem tartoznak nekem semmivel.
Az étterembe érkezve feltűnt egy másik csomag is, szépen átkötve, de bele lehetett látni... Torta! Szóval, ha kell, ha nem, lesz buli és én örülni fogok neki. Ők ezt eldöntötték. Kis idő elteltével egy viszonylag hangos kis csoport lépett be az étterembe és meglepve tapasztaltam, hogy az előző összes fogadó családom meg lett hívva. Ezek összebeszéltek a hátam mögött...
Szóval puszi öleléssel mindenkinek mindenkitől,  majd csüccs! Illetve,  mielőtt leültünk,  összetoltunk kettő,  vagy három asztalt, hogy együtt legyünk. Ez után, egy jó fél órán keresztül ültünk és beszélgettünk... vagyis ők beszélgettek.  Én nagyon kellemetlenül éreztem magam, pláne így,  hogy mindenki miattam gyűlt össze,  nem mintha rossz lenne,  csak... Nagyon kellemetlenül éreztem magam.
Aztán végre megjött a kaja! Jeee! Eszünk van!
Két hatalmas tál sushit pakoltak le elénk,  én meg nagyra nyílt szemekkel néztem a történteket. - Gyerekek. Biztos,  hogy az én születésnapomat ünnepeljük?
Szomorú bánatomra,  egy idő után elfogyott mind egy szálig, mind kettő hatalmas tál tartalma és egy perc néma csönddel búcsúztunk az ételtől... És hogy ne élvezhessem azt a kis csendet, valaki hangosan kitolta a székét az asztalunktól és beszaladt a pulthoz. Na,  most fog jönni a torta. Én is részesülni fogok abban a kellemes latin-amerikai felköszöntésben, amelyet már annyiszor láttam? Bele fogják nyomni a képemet a tortába? Na? Na? Na?
És NEM! Viszont a szülinapi dalocskát, azt nem úsztam meg. Ugye itt is van az a, kívánni és elfújni a gyertyát dolog. Veszem a levegőt, mindenki vadul vigyorog... lepillantok a gyertyára... kicsit szikrázik, pattog benne a puskapor. Oh! Hogy ők most megakartak viccelni? Hmmm...
Hát, mit ad Isten? Apám lánya vagyok (ember, ha annyi pénzem lenne,  ahányszor ezt mondom). Szóval, mezei egyszerűséggel megnyaltam jobb kezem két ujját, és elnyomtam a lángot. Persze oké, számukra talán részben csalódás, de vicces volt.

Szóval... Így lettem tizenhét. ヽ(^。^)ノ